Fél éves utam részletes útiterve

2018. július 11. | vorosborisz

Címkék: olcsó utazás Japán Nepál India Vietnám Indonézia Tajvan Kambodzsa Mianmar Kelet-Timor

     Elérkezett végre az idő: ahogyan azt korábban már beharangoztam, felszámoltam kínai életem és párommal mintegy fél évre útnak indulok Ázsia olyan országaiba és területeire, ahol korábban még nem jártam. Az alábbiakban megosztom az út részletes úti tervét, szebbnél-szebb helyeket céloztam meg, amikről természetesen a blogon is be fogok majd számolni! Utam alakulását a blog Facebook-oldalán is követheted.

ishigaki.jpg

Íme tehát az úti tervem, kronológiai sorrendben, néhány gondolatban kiemelve az egyes országokban általam leginkább várt látványosságokat:

JAPÁN

 

asphalt-bar-cars-940035.jpg

Július 10-15: Oszaka és Kiotó (1-1 napot Kobe és Nara városára szánva)

Július 16-18: Ishigaki (Okinawa)

Július 19-21: Naha (Okinawa)

Amit a leginkább várok:

     Minden. Japánnal kapcsolatban nem igen lehet negatív véleménnyel találkozni – talán azt leszámítva, hogy viszonylag drága (ezt igyekszem majd megcáfolni, az olcsó japán utazásról a blogon is írtam már), s biztos vagyok benne, hogy Japán nem fog csalódást okozni. Mind Kiotó történelmi emlékei, mind az Okinawa-szigetek szépsége hatalmas élmény lesz. Ha minden a tervek szerint alakul, az út elején Kobéban élő, volt egyetemi japán szobatársammal össze tudunk majd futni néhány nap erejéig; ami azon túl, hogy első találkozásunk lesz az utóbbi néhány évet figyelembe véve, azért is külön öröm a számomra, mert helyismerete lévén biztosan meg fog mutatni majd néhány ismeretlen helyet is! 

 

TAJVAN

 

orchid_island.jpg

Július 21-22: Kaohsiung és Tainan (ide egy napot kirándulva Kaoshiungból)

Július 23: Kenting

Július 24-25-26: Lanyu sziget

Július 27: Taitung

Július 28-31: Hualien (A fókuszban természetesen nem a város, hanem a Taroko Nemzeti Parkkal)

Augusztus 1-5: Taipei (Innen fél-/egy napos kirándulásokkal Wulaiba, Beitouba, a Yeliou Geoparkba, esetleg Jiufenbe, majd helyben fog elválni, hogy mi fog az időbe és a pénzügyi keretekbe beleférni)

Amit a leginkább várok:

     Egyértelműen Lanyu szigetét várom a legjobban: a Polinéziát idéző, tengerből kiemelkedő zöld hegyvidékről körülbelül tíz évvel ezelőtt, első, Kínában eltöltött évem során láttam már képeket, s tudtam, egyszer meg kell, hogy nézzem magamnak. Már nem kell sokat várnom, hogy megállapíthassam, vajon a valóságban is olyan szép-e, mint a képeken. Ezen túl Taipeit is nagyon várom, főleg az éjszakai piacainak ételkínálatát, amely túlzás nélkül legendás.

 

INDONÉZIA (SZUMÁTRA ÉS JÁVA)

 

prambanan-temple-java-hinduism-161293.jpeg

     Indonézia a tekintetben „kakukktojás”, hogy jártam már az országban (nem is egyszer), ahogyan azt a blogon ismerős olvasók nyilván tudják már; ezúttal viszont a keleti végek helyett az ország nyugati oldala – Szumátra és Jáva – kerül terítékre! E két szigeten korábban még nem jártam, úgyhogy itt az idő!

     Megjegyzés: Japán és Tajvan esetében az úti terv megtervezése egyszerű, az infrastruktúra mindenhol fejlett. Ez nem mondható el Indonéziáról (ezt nem negatívumnak szánom, Indonéziában utazni igazi kaland!), ahol nyilván lehet készíteni napra lebontott útitervet, de ne lepődjünk meg rajta, ha azt az élet netán majd felülírja - elég valahol rossz időt kifogni, hogy valahonnan csak késve tudjunk továbbutazni. Szóval az alábbi úti terv nincs kőbe vésve, nem kizárt, hogy változni fog.

Augusztus 6: Medan (Szumátra)  

Augusztus 7-8: Berastagi

Augusztus 9-11: Ketambe 

Augusztus 12-14: Toba-tó

Augusztus 15-18: Bukittinggi

Augusztus 19: Jakarta (ezt a repülőjegyet még nem vettem meg, könnyen előfordulhat 1-2 napos változás)

Augusztus 20: Bogor

Augusztus 21-24: Yogyakarta (Dieng, Borobodur és Prambanan kirándulásokkal)

Augusztus 25-26: Solo

Augusztus 27: Surabaya (ha az időnk szorít, ezt a nagyvárost valószínűleg kihagyjuk)

Augusztus 28-29: Malang

Augusztus 30: Bromo vulkán

Augusztus 31-Szeptember 1: Banyuwangi (Ijen vulkán)

Szeptember 2: Bali (a következő „állomás”, Kelet-Timor Baliról érhető el viszonylag olcsón, ezért Balin csak átutazunk.)

Amit a leginkább várok:

     Szumátrán Ketambe (főleg az oráng-utánok miatt), a Toba-tó (a világ legnagyobb vulkáni tava) és Bukittinggi környéke (gyönyörű vidék hagyományos kultúrával) tűnik igazán izgalmasnak, mind a táj, mind az állatvilág egészen egyedi Indonézia legnagyobb szigetén (Borneó nagyobb, de azon Malajziával és Brunei-jel osztozik Indonézia).

     Jáván az ismert természeti látnivalók, a Bromo és Ijen vulkánok, valamint a történelmi emlékek, főleg a Borobodur és Prambanan templomok jelentik a legnagyobb attrakciót, gyanítom okkal, úgyhogy ezekre én is kíváncsi vagyok. 

 

KELET-TIMOR + 2 nap BALI

 

dili.jpg 

     A világ egyik legfiatalabb országa nem kimondottan turistás, így az elérhető, turisztikai jellegű információk finoman fogalmazva is szegényesek. Egyelőre nekem is csak sejtéseim vannak, hogy mi vár majd rám Kelet-Timorban - keresztény kultúra és idilli trópusi táj, szép strandokkal és Indonéziához képest (merthogy Kelet-Timor kvázi Indonézián belül található) jóval magasabb árakkal.  Majd meglátjuk.

     Kelet-Timorra napra lebontott úti tervet egyelőre még nem raktam össze, ugyanis az elérhető információ eléggé ellentmondásos (a legtöbb forrás szerint az utak borzalmas állapotban vannak az országban, ezért a közlekedés nagyon lassú, tehát rövid időkerettel nem érdemes túl ambíciózus tervekkel elindulni; míg például a Lonely Planet honlapján ajánlott úti terv ennek az ellenkezőjét sugallja). Azt hiszem, ez szintén helyben fog majd kiderülni, jelen pillanatban úgy gondolom, hogy ezt az útvonalat igyekszem majd követni, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle:

A Lonely Planet honlapja az alábbi útvonalat ajánlja:

Dili - Baucau - Loi Hunu - Ossu - Jaco sziget - Baucau - Dili - Atauró sziget, és mindezt 7 napra, amennyi időt én az országra szánnék (szükség esetén megtoldva 1-2 nappal). Hogy ez reális-e, azt hiszem, hogy csak helyben fog majd kiderülni. 

     Mivel Diliből jellemzően Bali a legolcsóbb repülési alternatíva, s onnan olcsó a továbbrepülés, úgyhogy mi is Balin keresztül fogunk továbbutazni. Ha minden a terv szerint alakul, akkor két napot Balin is eltöltünk.

Amit a leginkább várok:

     Nagyon kíváncsi vagyok az ország hangulatára, illetve a Kelet-Timor keleti végében található kis sziget, Jaco igazán gyönyörűen néz ki képeken. Ez persze Maluku közelségének fényében talán nem is annyira meglepő.

 

MIANMAR

 

myanmar.jpeg

     Mianmarral kapcsolatban vegyesek az érzelmeim: úgy érzem, hogy elkéstem az ország meglátogatásával, hiszen az utóbbi öt-hat évben gyakorlatilag lerohanták a turisták, így az ország (külföldiek által utazható része) mára jóval kevésbé autentikus, mint mondjuk az előző évtizedben. A nem minden dátumra elérhető olcsó repülőjegyek miatt összesen 12 teljes napunk lesz az országban, ami a főbb látnivalókon túl semmi másra nem elég, úgyhogy az úti terven sokat gondolkodnom nem kellett.   

Szeptember 13-14: Yangon

Szeptember 15-17: Bagan

Szeptember 18-20: Mandalay

Szeptember 21-22: Inle Lake

Szeptember 23: Hpa-an

Szeptember 24: Yangon

Amit a leginkább várok:

     Bagant biztosan nem véletlenül tartják egész Délkelet-Ázsia egyik legnagyobb szenzációjának és azt hiszem, hogy a hangulat (buddhista ország, Thaiföldre hasonlító építészettel és klímával) is nagy kontraszt lesz Japán, Tajvan, Indonézia és Kelet-Timor után.

 

INDIA

 

india.jpeg

     Elképesztően izgatott vagyok. Indiát vagy utálják, vagy imádják az országot már megjárt utazók, s az számomra is egyértelmű, hogy India még Kína után is tartogat némi kultúrsokkot. Ha minden a terv szerint alakul, akkor úgy 40 napunk lesz Indiában, amit jelen pillanatban úgy érzek, hogy pont annyi, hogy ne őrűljek még meg teljesen a káoszban, ami az országot jellemzi. Úgy gondolom, hogy nekem be fog jönni az ország, viszont ettől függetlenül India még a sokat látott utazók szerint sem könnyű terep. Én Indiába már csak az ételek miatt is elmennék, de egy ekkora országban az érdekes helyek közül sem egyszerű a választás, még 40 napra sem.

Megjegyzés: Főleg pénzügyi megfontolásból nagyon sok helyet voltam kénytelen az úti tervből kihagyni (például a Himalája körüli hegyvidék nagyon érdekelne), mert bár a repülés az országon belül viszonylag olcsó, a gyakori repülés költsége még olcsó jegyekkel is magas lenne. Ezért valami ilyesmire gondoltam:

Szeptember 26-Október 1: Chennai-on keresztül Andamán szigetek

Október 2-5: Goa (A Chennai-Goa repülőjegy kifejezetten olcsó volt, kb. 45 amerikai dollár.)

Október 6-8: Hampi

Október 9-10: Hyderabad

Október 11-13: Aurangabad (Ellora és Ajanta barlangok)

Október 14-15: Mumbai

Október 16-18: Udaipur

Október 19-21: Jodhpur

Október 22-24: Jaisalmer

Október 25-26: Jaipur

Október 27-29: Új-Delhi

Október 30-31: Agra

November 1-3: Varanasi

Amit a leginkább várok:

     Az ételek. Imádom a fűszeres indiai konyhát, úgyhogy igyekszem majd minél több mindent kipróbálni. Ami a meglátogatandó helyeket illeti, az általam érdekesnek tartott és egymással ésszerűen kombinálható helyekből válogattam össze olyanokat, amik engem tényleg érdekelnek. Talán Radzsasztánt várom a legjobban, de azt hiszem Varanasi egészen egyedi hangulati is meghatározó élmény lesz. 

 

NEPÁL

 
nepal_1.jpg

     Nepálban a két hetes vízumot szeretnénk kihasználni, ráadásul az út e szakaszában drága és hosszú trekking túrákra valószínűleg nem lesz már pénzünk, úgyhogy a legnagyobbnak tartott attrakció – Everest alaptáborhoz való túrázás – bár az időbe elvileg pont beleférhetne, de pénzügyi megfontolásból biztosan kimarad. Úgyhogy azt hiszem, hogy maradunk egy klasszikusnak mondható úti tervnél, egy rövidebb, csupán néhány napos trekkinget beiktatva: 

November 4-5: Kathmandu

November 6: Pokhara

November 7-11: Poon Hill trekking

November 12-14: Chitwan

November 15-18: Kathmandu

Amit a leginkább várok:

     Nepál a gyönyörű hegydivéki tájáról híres, én is ezt várom a leginkább. Ha minden igaz, november a legjobb hónap a tiszta, kék égre, úgyhogy szerencsés az időzítés. Bízom a legjobbakban.

 

KAMBODZSA

 

unsplash_com.jpg

     Kambodzsa az első olyan úti cél az úton, ahol már jártam korábban (háromszor is), viszont utoljára mintegy öt éve, úgyhogy éppen itt az ideje ismét felkeresnem. Kambodzsa nagyszerű úti cél a nyitott utazók számára (értsd: városokban kosz és nyomor, ami sokakat elriaszt), hiszen a felszín alatt hihetetlen élmények lapulnak. Szerencsére a régió egyik legolcsóbb országáról van szó, ami nem egy hátrány az út vége felé. Kambodzsában a pihenésé lesz a főszerep.

November 19-23: Siem Reap (Angkor)

November 24-27: Koh Rong (e szigeten még nem jártam, csak a szomszédos Koh Rong Samloemen)

November 28-30: Kep és Kampot (e tengerparti városokban sem jártam még)

December 1-3: Phnom Penh

 

VIETNÁM

 

vietnam.jpeg

     Mivel párom vietnámi és Magyarországra együtt utazunk majd karácsony táján, a szükséges magyar vízum beszerzése miatt Vietnamban kell az utat befejeznünk; ami természetesen nem egy tragédia, hiszen gyönyörű országról van szó. Voltam is már jónéhányszor és Vietnámba mindig szívesen megyek vissza, már csak a remek ételek miatt is. A vízümügyintézés miatt Hanoiban kell majd tartózkodnunk előreláthatólag 7-8 nap erejéig (bár bízom benne, hogy ez időtartam alatt tudunk majd utazni legalább néhány napot), de biztos, hogy utazásra is szakítunk majd némi időt. Valahogy így:

December 4-6: Saigon (kirándulással a Mekong-Deltához vagy a tengerpartra)

December 7-10: Phu Quoc

December 11: Hanoi

Ha időnkbe belefér, és szerintem bele fog, akkor én északon legalább Sapát megnézném néhány nap erejéig az északi hegyvidéken. A vietnámi hegyvidék az ország szerintem legszebb része és én eddig még csak Ha Giangban jártam.

December 20 környékén: Indulás haza...

Amit a leginkább várok:

     Banh mi és bun cha. A vietnámi szendvics és a bun cha nevű, grillezett sertéshúsos tésztaétel elképesztően finom és már legalább másfél éve nem volt hozzájuk szerencsém, úgyhogy szó szerint ki vagyok rájuk éhezve. Továbbá a vietnami hegyvidék szépsége igen meghatározó élmény volt utazásaim során, oda nagyon szeretnék visszamenni (bár ezúttal nem Ha Giang lesz a cél, bármennyire is szép).

 

Hogy e tervből a valóságban mi fog megvalósulni, az egyelőre a jövő zenéje. Majd meglátjuk, én mindenesetre bízom a legjobbakban.

Engem is sokat foglalkoztat és biztosan Benned is felmerül a kérdés, hogy pontosan mennyi pénzbe kerül egy ilyen út? A közeljövőben összeírom gondolataimat a költségekről (egyelőre ezzel kapcsolatban is csak tervezni tudok) és megosztom Veled is! Addig is a blog Facebook-oldalán követheted utam alakulását! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utazovagyoknemturista.blog.hu/api/trackback/id/tr7214103315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W.L. 2018.07.11. 21:26:56

Szuper!
Azert remelem a Raja Ampat blog es vlog sorozatot is lesz idod meg befejezni. ;-) Kelet-Timorban a tok felejtheto Atauro-sziget helyett inkabb a hegyekbe mennek, mondjuk Maubesibe.

Dora Dora 2018.07.12. 08:45:45

Nagyon jó utazást kívánok és nagyon várom az infókat Szumátráról, mert nekem is az a célom, különösen a Toba-tó. Illetve egy tippet is mondanék neked, amit a zolindonezia.blog.hu blogon olvastam: Banda Aceh. Ez Szumátra legészakibb csücske és gyönyörű. Tudom, hogy nem esik bele a tervedbe, de hátha helyben megváltoznak a dolgok :) ugyanebben a blogban olvastam arról is, hogy Medan nem érdekes, csak arra "való", hogy ott átszállj valamire. Illetve amiről szívesen olvasnék a blogodban majd, hogy hogyan közlekedtetek, hogyan kombináltátok a repülőt/buszt/autót, főként Szumátrán, mert tudtommal ott brutál "utak" vannak. És természetesen a költségvetés is érdekel, mert az szokott borulni (illetve DK-Ázsiában még nem jártam).

vorosborisz 2018.07.12. 12:53:41

@Dora Dora: Köszönöm a tippet, egyelőre még én is kíváncsi vagyok, hogy Szumátra hogyan fog alakulni, majd meglátjuk. Természetesen igyekszem mindenről részletesen beszámolni! (Ha netán valami infó elmaradna, akkor kereshetsz "privátban" például a blog Facebook oldalán, válaszolni fogok :))

vorosborisz 2018.07.12. 12:54:13

@W.L.: Köszi, amint lesz időm ezzel foglalkozni, azt hiszem, majd keresni foglak az útitervet illetően! :)

almaza 2018.07.13. 09:47:13

Impressive, na!
Negy evet eltem Indo-ban, igy megerositem, hogy Medan/Jakarta/Surabaya nem tartogat extra elmenyeket. Berastagi sem :-(. Egy malaj srac Medanbol este egyenesen Berastagiba huzott, ahol masnap reggel 3 kor mar az egyik vulkant tamadta - Sinabung, asszem. Majd a vulkan tura utan meg aznap este beert a Toba tohoz ahol talalkoztunk vele. Mi meg szivtunk fel napot Medanban....
Bukittingi hez nem tudok szolni, bar sok batak haverom az egig magasztalta.... :-).
Ha most ujra mennek Szumatrara, joval tobb dzsungel turat ejtenek meg a Gunung Leuser ban, de ez persze nem mindenkinek jon be ennyire.

Java sokkal jobban tervezheto. A vonat Jakartabol Yogja ba egy nagy elmeny. Jegyet erdemes hetekkel korabban venni. Tovabba nem erdemes egy napra tenni Borobodurt es Pranbaran t, legalabbis nekem suru volt ugy.

Mivel voltal mar Indo ban biztos ismered a nusatrip es traveloka oldalakat, mint elsodleges repjegyvasarlasi feluleteket.

Klassz lesz, jol osszerakott utiterved van.

MotivaTravel · motivatravel.blog.hu 2018.07.22. 00:30:25

Igen ambiciózus tervek, hajrá! :)