Irány Amerika!

2018. június 20. | vorosborisz

Címkék: repülőjegy olcsó utazás Amerika

     Kínából hamarosan átteszem székhelyem Európába, és új kalandok után nézek, Ázsia után más kontinenseket véve célba! Ez egyben azt is jelenti, hogy nagy változások jönnek a blog életében, rengeteg új tartalommal, ne maradj le!

san_fransisco.jpeg

     Nyolc év után itthagyom Kínát, hogy egy fél éves ázsiai út után hazaköltözzek Európába. Ez jelenleg egyrészt ijesztő, másrészt hihetetlenül motiváló változás is egyben – tele kihívásokkal és új impulzusokkal.

     A fél éves út, azon túl, hogy életem egyik nagy álmának beteljesülése, húszas éveimnek szimbolikus lezárása is: December 30-án leszek 30 éves – amelyet már otthon fogok ünnepelni, s ami után majd elmondhatom, hogy húszas éveim Ázsiáról szóltak. Természetesen nem jártam mindenhol a kontinensen (sőt..), rengeteg hely van még a bakancslistámon, a most, július elején kezdődő utamra ezekből választottam 8 országnyira valót. Az út részleteiről korábban is írtam illetve egy következő írásban számolok be, itt most hosszabb távú terveimet szeretném megosztani.

     Ázsiában rengeteg kultúrát ismertem meg, megtanultam a kínai nyelvet és az biztos, hogy Ázsia örök szerelem marad. Egész egyszerűen ez a legváltozatosabb kontinens, ráadásul az árak is barátiak, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom. De a blog is csak Ázsiáról szólt eddig.

     Ázsiát rendesen végigjárni lehetetlen vállalkozás – például Indonéziában eddig összesen közel négy hónapot töltöttem el és a 17 ezer szigetéből eljutottam körülbelül 50-re! És ez csak egy ország. Természetesen nem panaszkodni szeretnék, elmondhatom, hogy sokat láttam Ázsiából. Már most is, pedig még előttem van fél év folytonos utazás főleg olyan helyekre és országokba, ahol még egyáltalán nem jártam. Európán és Ázsián kívül más kontinensen viszont még nem volt szerencsém utazni, és most érzem úgy, hogy az utazást illetően szükségem van a változásra.

Úgyhogy hazamegyek és új kalandokba vágok bele.

 

     Kevés szeglete van a világnak, ami jelenleg nem igazán mozgatja meg a fantáziámat – talán csak a háborús területek tartoznak ide; úgyhogy ami a jövőbeli úti céljaimat illeti, csak a képzelet – és a pénztárca – szabhat azoknak határt.

Jelenleg az amerikai kontinens érdekel a legjobban, ugyanis a költségek szempontjából ez az egyik reális opcióm.

Óceánia régi vágyam és a bakancslistám teteje, ezt már többször említettem a blogon is, de oda talán sosem lesz olcsó az utazás, úgyhogy oda még egy darabig biztosan várnom kell. Amerika viszont más tészta. Az amerikai kontinensre – főleg annak északi felére – talán sosem volt még ennyire egyszerű és olcsó az utazás, mint most. 

los_angeles.jpeg

 

     Talán a sors keze van a dologban, de lehet, hogy csak véletlen és a világ fejlődik az elképzeléseimhez tökéletes ütemben, de manapság otthonról az utazás az általam jelenleg leginkább vágyott amerikai kontinensre már szinte annyiba kerül, mint például a Kanári szigetekre, ami még Európa.

     Jelenleg ezért nagyon úgy tűnik, hogy Európából első hosszabb, “komolyabb” utam Amerikába vezet majd, ezért természetesen szorgalmasan bújom az utazással kapcsolatos információkat és lehetőségeket. A közelmúltban sokat olvasgattam dél- és észak-amerikai utazással kapcsolatos blogokat és híreket. Internetes “kutatómunkám” is azt sugallja, hogy jelenleg Amerika valóban ideális választás, ha olcsón szeretnénk elrepülni Európából.

     Ami a vízumhelyzetet illeti, szintén tökéletes az időzítés: a kontinens középső és déli országainak többségébe magyar állampolgárok számára vízum egyáltalán nem kell, de az Egyesült Államok korábbi vízum-mizériája is rengeteget javult: amíg ez korábban sokaknak nem, hogy nem egyszerű, de valóságos rémálom volt, addig manapság gyakorlatilag már bárki szabadon beutazhat az országba. Pontos statisztikának nem jártam utána, de ennek köszönhetően is jelentősen nőtt az országba utazó magyarok (és európaiak) száma, és a megnövekedett kereslet következtében kialakult verseny miatt a repülőjegyek árai is lejjebb mentek.

new_york.jpeg

     Egy tipp a kedves olvasóimnak a Lufthansa légitársaság online játéka, amellyel én is minden nap játszom, hiszen a legnagyobb nyeremény többek között egy ingyen repülőjegy Amerikába! Hátha az első utam nem is olcsón, hanem ingyen lesz… :) A játék egyszerű: a cél, hogy a légitársaság 23 észak-amerikai desztinációját, tehát 23 észak-amerikai várost kell felismerni képek alapján (egy nap hármat), valamilyen, az adott városra jellemző jellegzetesség alapján. Nem fogok megsértődni, ha Te viszed el az ingyen jegyet helyettem, én majd’ egy évig úgysem tudnám felhasználni.

     Ebből a játékból is inspirálódva én is indítok a következő 7 hónapos utazásom alatt egy kis játékot, a blogom Facebook-oldalán: hasonló formában megosztom a jövő hónapban induló utammal kapcsolatos részleteket. Én repülőjegyet nem tudok felajánlani, de a fél éves utam során beszerzett apróbb ajándékokkal fogok kedveskedni az aktív résztvevőknek! Részleteket majd a blog Facebook-oldalán találsz!

     És ha már blog: terveim szerint nem csak a helyszínek tekintetében lesz a blog tartalmában változás, hanem sokkal több időt fogok ezentúl a blogolásra fordítani, tehát a tartalom mennyiségét tekintve is tervezek előrelépni. Sajnos az utóbbi időben nem volt túl sok szabadidőm, s ez a bejegyzések számán is meglátszik. De ez változni fog! Itt szeretném megjegyezni, hogy indonéziai utam során készített videósorozatom mintájára fél éves utam történéseit is meg fogom osztani, rövidebb, de gyakrabban - terveim szerint 2-3 naponta - megjelenő videók formájában!

Európából (és Európán belül) rengeteg érdekes úti cél érhető el hihetetlenül jó áron és én ezeket maximálisan tervezem kihasználni, amit természetesen mind a blogon, mind a blog Facebook-oldalán meg fogok majd osztani.

 

     És ha netán eddig az ázsiai helyszínek miatt olvastad a blog írásait, akkor se csüggedj: természetesen Ázsiáról is lesz majd szó bőven a jövőben is (már csak a fél éves út miatt is – az idei évet ez biztosan ki fogja tölteni), de egyébként is rengeteg anyagom van még korábbi útjaimról is, amikről még nem írtam eddig. De azt sem zárom ki, hogy annyira hiányozni fog Ázsia, hogy hamarosan visszatérek. Egy biztos: az utazásról sosem fogok lemondani, hiszen utazó vagyok! És igen, nem turista! ;) 

A bejegyzés trackback címe:

https://utazovagyoknemturista.blog.hu/api/trackback/id/tr3314054842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.