3 tévhit Boracay-ról - Avagy miért ne mondj le az ideutazásról!

2017. október 12. | vorosborisz

Címkék: hasznos tanácsok tévhit Fülöp-szigetek Boracay

     Boracay helyzete rendkívül érdekes, hiszen a mellett, hogy a Fülöp-szigetek egyik széles körben leginkább kedvelt szigete, egyben az egyik leginkább utált is. Ez persze a már kész, kiépített helyek tekintetében nem egyedülálló paradoxon. Boracay sokak kedvence (az enyém is), hiszen itt található az egész ország legjobbjának tartott fehér homokos strandja (nem mellesleg e mellett 9 (!) másik, szintén gyönyörű strand is található az egyébként nem túl méretes szigeten), melyhez tiszta, türkizkék víz párosul. Mindemellett az elérhető szolgáltatások széles skálája is sokak számára vonzó: szállás és étterem található minden létező árkategóriában, akárcsak vízi sportok és egyéb programok tömkelege. Mindez olyan kombinációt képez, amelynek hatására több, utazással foglalkozó médium is egyszerűen a világ legjobb szigetének választotta a korábbi években. Például a Condé Nast Traveler utazási magazin 2016-ban.

boracay-whitebeach-fulop-szigetek_2.JPG

     Ironikus módon ugyanakkor ez az aspektus az, ami miatt sokak szemében nem, hogy nem szívlelt, de egyenes kerülendő hely Boracay. A sziget ugyanis olyannyira felkapott lett, hogy turisták egész hada lepte el, s ez persze magával vonta a fejlődést, annak minden pozitív és negatív hozományával együtt. Ha ehhez hozzáadjuk az őrült éjszakai életet és a tényt, hogy ez nem mindenki számára pozitívum, akkor talán egyszerűbb megérteni azokat, akik Boracay helyett inkább a csendesebb üdülőhelyeket keresik. Ugyanakkor, saját tapasztalat alapján mondhatom (a szigeten már ötször jártam), hogy a Boracay-jal kapcsolatos negatív véleményeknek legtöbbször tévhit az alapja. E bejegyzésben e tévhiteket szeretném eloszlatni, hiszen Boracay mindenki számára tökéletes úti cél lehet, akár nyugalmat keresünk, akár őrületes bulizást. Vagy bármi mást a kettő között.

     Dél-Kínában élve abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a viszonylag kis távolság miatt az év bármely szakában remek áron tudok a Fülöp-szigetekre utazni. A fenti állítással, mi szerint már ötször jártam Boracayon, nem dicsekedni szeretnék, csupán hangsúlyozni, hogy úgy érzem kellő helyismerettel és tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy a boracay-i utazás aspektusairól hitelesen tudjak írni. Mind az öt alkalommal rendkívül élveztem a Boracay nyújtotta körülményeket, annak ellenére, hogy mind csúcs-szezonban, mind azon kívül egyaránt volt alkalmam a lehetőségeket feltérképezni. Arról nem is beszélve, hogy az első alkalmakkor, 21-22 évesen kvázi pénz nélkül a lehető legolcsóbb módon voltam kénytelen Boracay-t megjárni, míg manapság már azért néha - ésszerű keretek között - én is el tudom engedni egy kicsit magam. Mindezzel csupán azt szeretném mondani, hogy saját magam példáján felbuzdulva biztos vagyok abban, hogy Boracay mindenki számára tökéletes választás lehet, akár csúcs-szezonban utazunk, akár azon kívül, akár a lehető legolcsóbb megoldásokat keresve, akár kényelmesen.

puka_beach_boracay.JPG

 

És akkor jöjjön a lényeg: Hiszem, sőt, tudom, hogy sokan főleg a következő 2 ok miatt nem látogatnak el Boracay-ra:

1. Boracay-on túl nagy a tömeg.

2. Boracay-ra nem érdemes utószezonban menni.

3. Boracay drága.

 

És akkor nézzük, hogy ezek miért nem igazak:

 

1. Boracayon túl nagy a tömeg: nem mindenhol, még főszezonban sem!

 

      Az, hogy Boracay-on tömeg van tulajdonképpen nem tévhit, hiszen rengeteg ember megfordul Boracay-on, főleg a téli csúcs-szezonban. Az viszont egyszerűen nem igaz, hogy a szigeten mindenhol tömeg van, s a szigetnek nincsen nyugodt része. Óriási hiba azért lemondani a boracay-i utazásról, mert nem kedveljük a tömeget. Valószínűnek tartom, hogy sokan nem gondolnak abba bele, hogy Boracay fő attrakciója, a White Beach elnevezésű strand mintegy négy kilométer hosszú, amit talán még Olaszországban sem lenne egyszerű emberekkel megtölteni. Arról nem is beszélve, hogy népszerűsége miatt a White Beach-en koncentrálódik a tömeg, a többi partszakaszra lényegesen kevesebb ember jut. Ettől függetlenül én magam is a White Beach-et ajánlom bázisul, hiszen egy ekkora strandon rendkívül egyszerű a tömegeket elkerülni, akár csúcs-szezonban is! A szezonalitás egyébként nagyban meghatározza a szigeten tartózkodó utazók és turisták számát, amely szezonon kívül drasztikusan csökken. Erről bővebben lejjebb.

Előbb nézzük, milyen a helyzet főszezonban:

     A White Beach-ről tudni érdemes, hogy azt mérete miatt, közigazgatásilag három, több-kevésbé egyenlő hosszúságú részre osztották (e három rész fizikailag természetesen nincs egymástól elválasztva), észak-déli irányban az úgynevezett Station 1-re, Station 2-re és nem meglepő módon Station 3-ra.

 

A strand legészakibb, Station 1 nevű részén a nagyobb területet elfoglaló luxushotelek és resort-ok találhatók - már csak ez miatt is e szakasz természetesen „szellősebb”, bár az egyszeri utazónak itt megszállni általában nem opció.

station_1_boracay_white_beach.JPG

Boracay-on a tömegek (értsd: kínai, koreai és japán turisták csoportjai) a sziget fő strandjának központi részén, az úgynevezett Station 2-n központosulnak, amelyről – a fenti tévhit miatt – hangsúlyoznám, hogy a mintegy 4 kilométer hosszú strandnak csupán a harmada. Itt van a legtöbb étterem, bár, diszkó, szupermarket; unatkozni itt tehát nem nagyon lehet. Az biztos, hogy ha nyugalomra vágyunk és a tömegeket a lehetőségekhez képest kerülni szeretnénk, akkor ne a strand középső szakaszán szálljunk meg.

dsc_0744.JPG 

A strand déli szakasza (Station 3) ugyanakkor maga a főnyeremény: erre a strand kevésbé került beépítésre (a legtöbb szállás a strand mögött, kb. 50-100 méterre található), s az itt található szállások jelentős része az alsó- vagy középső árkategóriát képviseli. Ha igazán olcsó szállásra vágyunk (szezonon kívül találhatunk korrekt, kétszemélyes szobát akár 2000-2500 forintért, csúcs-szezonban 3-4000 forintért), akkor a sziget déli végében érdemes keresgélni, véges költségvetéssel ugyanis ez a legjobb választás. A strand itt is ugyanolyan szép, mint ettől északabbra; sőt, a strand déli végében – a többi partszakasztól eltérően – a strandról beúszva akár sznorkelezni is lehet. És tömeg sincs.

dsc_0373_3.JPG

 

2. Boracay-ra nem érdemes utószezonban menni: Van olyan aspektusa az utószezonnak, ami miatt kifejezetten érdemes ilyenkor ideutazni!

 

Az sem igaz, hogy Boracay-ra nem érdemes utószezonban menni.  

     Először is, a főszezon Boracay-on hagyományosan novembertől májusig tart, a statisztikák szerint ugyanis ekkor várható a legkevesebb csapadék (bár az utóbbi években, a globális időjárás-változás miatt ez az időszak kissé eltolódni látszik, a november még gyakran esős), s a hőmérséklet ebben az időben általában 25 és 32 Celsius fok között alakul. Ami a széljárást illeti (Boracay ugyanis világhírű kitesurf-desztináció!), főszezonban a White Beach abszolút szélvédett, a kitesurf a sziget másik, keleti oldalán található Bulabog beach-re korlátozódik.

     Ennek megfelelően az „utószezon” júniustól október/novemberig tart. Ez idő alatt az égbolt általában felhős, hűvös szelek fújnak, s az esőzések is gyakoriak. Ez egyben a tájfun szezon is a Fülöp-szigeteken, bár Boracay-jal kapcsolatosan megjegyzendő, hogy az ország kvázi közepén, több sziget között elhelyezkedve Boracay védve van az erős tájfunoktól. A széljárás a főszezonhoz képest ekkor megfordul, a szél a White Beach felől fúj. Utószezonban a vitorlázás kivételével az összes vízi program átköltözik a Bulabog beach-re, ami a szélirány miatt ekkor szélvédett.

dsc_0997_1.JPG

     Két aspektusa van az utószezonnak, amit negatívan élhetünk meg: Az egyik, hogy a White Beach-en sorakozó éttermek, bárok és egyéb szolgáltató-egységek hatalmas nejlon „szélfogókat” állítanak fel a strand végében, hogy a szél ne hordja be hozzájuk a homokot, s ezáltal persze a tájkép szépsége csorbul; a másik pedig a gyakori esőzés, ami szintén nem a tengerparti álomnyaralás egyik nélkülözhetetlen kelléke. Az előzővel nem igen lehet mit kezdeni, az esőről viszont saját tapasztalat alapján tudom kijelenteni, hogy általában a késő délelőtti vagy a kora délutáni órákban, esetleg éjjel várható esőzés néhány órára; ahhoz óriási pech kell, hogy napokig megállás nélkül essen az eső. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a hőmérséklet ilyenkor is magas (nem ritka a 35-38 fok!), így általában jól is esik az eső általi felfrissülés.

boracay_utazas_white_beach.JPG

     Ha van legalább egy teljes hetünk Boracay-ra, akkor én kifejezetten ajánlom az utószezonban kivitelezett utazást. Egy hét alatt valószínűleg lesz szerencsénk (és némi szerencsétlenségünk) az időjárás minden aspektusához, mind napsütés, mind felhős, csapadékos idő lesz bőven; viszont ekkor sokkal kevesebb emberrel kell a szigeten osztozkodnunk, s ezért gyakorlatilag az összes szállás leszállított árakon üzemel. Igazán szuper ajánlatokat lehet kifogni, nem ritka az 50-60%-os árleszállítás sem!

Fontos: Minden évben van egy kb. 10 napos periódus, változó időpontban (általában úgy február végén, március elején, de ez változhat), amikor a White Beach partjánál felgyülemlik a tengeri alga. Némely képen akár mutatós is lehet, a valóságban azonban kicsit lehangoló.

dsc_1020.JPG

 

3. Boracay drága: Csak akkor, ha megengedhetjük magunknak a költekezést és nem is fogjuk vissza magunkat!

     

     Egyrészt, szezonalitás kapcsán már szóba került a hatalmas változás az árakban. Ami viszont a lényeg, hogy főszezonban sem feltétlenül drága Boracay. Terjedelmi okokból külön bejegyzésben tervezem majd az olcsó szállás- és étterem-ajánlásaimat bemutatni, van belőlük bőven. Annyit mindenesetre most is megjegyeznék, hogy az igazán olcsó szállások többsége internetes foglalóoldalakon nem foglalható (de például e-mail-ben és banki átutalással foglalót utalva már igen!), de persze azért a népszerű oldalakon is találhatunk remek ajánlatokat. Ajánlom a booking.com és airnbnb.com oldalakon való böngészést.

     Általánosságban elmondható, hogy a Station 3-on található az olcsó szállások többsége, egyik kedvenc helyemen (Orchids Resort) például mintegy 4500 forint a szoba 3 főre, főszezonban.

orchids_resort_boracay.JPG

     Ami az étkezést illeti, természetesen a strand mentén sorakozó, főleg a nyugati ízlést kielégíteni igyekvő éttermek és bárok viszonylag drágák. Ha viszont szánunk rá egy kis időt és keresgélünk, akkor igazán remek árakat találhatunk. Egyrészt igazán remek árakon találhatunk all-you-can éttermeket (2000-5000 forint közötti árszínvonalon) közvetlenül a strand mentén, az árhoz képest szuper ételekkel. A főleg helyi fogásokat felszolgáló, egyszerűbb éttermek is igazán remek árszínvonalon működnek, általánosítva elmondható, hogy olyan 600-1000 forint egy laktató fogás. Ilyen étterem rengeteg van, persze nem a strand mentén, hanem általában vagy a főúton, vagy annak közelében. És még van ennél olcsóbb is: az igazán „hardcore utazók” is megtalálhatják számításaikat, hiszen a szupermarketekben, és a szerte Ázsiában népszerű, alkalmi kis „grill-állomások” valamelyikénél párszáz forintos áron is étkezhetünk.

p1017650.JPG

A szállást és az étkezést igazán nem nehéz tehát olcsón megoldani, és mivel Boracay-ra főleg a tengerpart miatt érdemes jönni (ami ingyenes), elmondható, hogy egyáltalán nem nehéz, sőt kifejezetten egyszerű kordában tartani a költségeinket.

Ha tetszett a bejegyzés, akkor nézz rá a blog Facebook-oldalára is, ahol egyéb érdekességek is várnak! 

Utazó vagyok, nem turista Facebook-oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://utazovagyoknemturista.blog.hu/api/trackback/id/tr3012957247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W.L. 2018.04.14. 00:17:30

Gondolom olvastad a hireket Boracay bezarasarol?
Bar en ketlem, hogy sokaig tartana es teljesen be is tartatjak, egyelore ez a sziget alighanem lekerul az uticelok listajarol.
Erdemes lenne ezt a rola szolo bejegyzesekben emliteni utolag is, illetve megerhetne egy gyors, rovid kulon bejegyzest is, hiszen eddig agyba-fobe ajanlgattad mint a regio egyik legjobb szigetet.